Libanoni cédrus túra

Libanoni cédrus, túrázás -

Libanoni cédrus túra

Már nagyon vártam a vasárnapot, ezúttal az egyik kedvenc helyemre mentünk. Sok emlék, élmény fűz a Libanoni Cédrushoz. Teljesítménytúrák, az első önálló csoport vezetésem a Túravezető tanfolyamon, ezek mind szép emlékek. 
Fotó: Juhász Ildikó
Hűvösvölgyben a végállomásnál találkoztunk, ahol sok csoport gyűlt össze, kis kérdezősködések után megtaláltuk egymást.
Egy rövid bemutatkozás után előkerült a térkép és az iránytű, amit mindenki ügyesen használt.
Nekiindultunk a sárga sáv emelkedésének, ahol közben megállapítottuk, hogy a túrát hívhattuk volna "bejgliégető" túrának is.
Ilyenkor télen az erdő jól átlátható, sokkal jobban látszik a domborzat.
A piros körséta elágazásnál, már senki nem fázott, innen lefelé vezetett az utunk egészen a Libanoni cédrushoz. 
Jól kiépített pihenőhely, padokkal. A körülöttünk lévő házak között áll ez a kb. 130 éves fa, ami a Természeti emlék címet viseli.
Fotó: Juhász Ildikó
Fotózás és kisebb falatozás után beszéltem a Természetvédelemről. Milyen fokozatai, típusai  vannak. 
Itt ajánlottam is egy oldalt, ahol mindenki megnézheti, hogy a lakóhelyéhez közel, milyen természetvédelmi területek, értékek vannak:  www.termeszetvedelem.hu
Visszafelé a széles kerékpárúton mentünk, ahol megállapítottuk, hogy a nagy hideg ellenére mennyien kijöttek az erdőbe. A végén még egy tájékozódási futás verseny céljába is betekinthettünk. 12 órára értünk vissza, nagyon ügyes volt a csapat.
Hazafelé feltöltődve magunkkal vittük az erdő szépségét. Köszönjük, hogy velünk túráztatok, Ágota kedves visszajelzését.
Februárban is gyertek velünk, szintén egy kezdő túrát tervezünk.
Koródy Judit túravezető

Szólj hozzá